A világ nem olyan szép, a civilizáció nem olyan jó, és az élet nem olyan boldog. Nem olyan, mint ahogy mondták. Törikönyvek tanították, vénülő nagyapák unokafülekbe súgták, hogy a háború... És mi nagyra nyílt szemekkel, összeszoruló torokkal gondoltuk, hogy de szörnyű lehetett, hogy a háború rossz, a háború csúnya, fúj. Dejó, hogy mi nem akkor éltünk. Mi most élünk, a fejlett világban, a technológiában, a tudományban, a tízemeletesekben, a meleg lakásban, modernen és konszolidáltan.

És most is háború van, és mi most sem éljük át, mert itt vagyunk és nem ott. A gyilkolás nem régi dolog, nem múlt el, nem csak legenda. Nem itt történik, de most.

De persze, lehet ez még így se, kerülhetünk mi is még életveszélybe, lőhetnek még ránk is, menekülnünk kellhet, hátrahagyva mindent: Tv-t, Iphone-t, lelket... Lehetünk még mi is játékkatonák, vihetnénk a vadászpuskát, eltehetnénk a nagymamát. Láb alól. Vagy épp amit kell, amit szükséges, mert mindenki harcol valamiért, a békéért, a szabadságért? Maszlag. Politika a válasz mindenre, mindegy mi a kérdés.

S majd leszünk mi is történelem... Örülnek, hogy nem ők élték az én életem, s csak mi tudjuk majd, hogy élnek még bajt, hogy nincs béke, csak fegyverszünet, hogy inkább párnák közt halni meg...! A boldogság csak élet-tünet, fel-feltűnő, tűnődő tünemény. Sajnál majd lány és legény, futólag, egy pillanatra, törikönyvet lapozgatva. A háború rossz, a háború csúnya, fúj. A HÁBORÚ VAN. És nincs rá mentség. "Auschwitzra nincs magyarázat."