La família es la most importante. A nappali közepén egy régi, nyűtt kanapén ül egy import-Dante és gondolkodik a halálról.

Én vagyok.

A reggeli kávé elültetett bennem egy túllocsolt fűmagot. Lenni vagy nem lenni? Kenni vagy nem kenni a lekváros kenyeret, anyám az udvaron szürke lepedőt tereget, a szomszéd az ajtóban feltűnésmentesen galambot ereget. A Tv-ből áradó mocsok szavakkal vág fel ereket. Tízezreket. Százazreket. Milliókat. Fejem ködös, szívem kókadt. Inkább kizárom a külvilágot, mint a kormány a bevándorlókat. Titokban azt kívánom, hogy gyulladjon fel alattam a hármas metró munkába menet, mert ami körülvesz az nem békemenet, csak egy bambuló békává vált embersereg, egy békávényi csalódás.

Az életünk egy dísztelen színház és vastaps kísér minket a halálba. A politika nyúlt bele a legnagyobb családba, egy generációt üldöz el a hazája.

De hát rengeteg a lehetőség: Wizzair, Máv vagy spanyol hőség, csak ki ne pukkadjon a saját tüdőnkkel felfújt hőlégballon mi a határ felett szeli át az eget. Mit hagyunk hátra? Egy demokráciát, mely formalinban lebeg, családokat pusztít és senkit nem szeret. Várni kell még egy kicsit. Talán csak éveket. Majd Ausztriából telefonálok. Majd visszajövök, ha megtört az átok.

És a kivándorló generáció szomoró blues-a, hogy megfojtja fehérgalléros inge, felköti a blúza.

És Márait idéz, de osztrák gyereket szül és angol nyelven rendel. De látjuk mi még egymást, látjuk mi még egyszer vagy kereslek majd Skype-on, amint túl jutott az ország az emigrációs hype-on és nem lesz túlterhelt a rendszer. Rendszerű ez a rendezgetés, tisztogatás, rekesztgetés. A rekeszizmom működésképtelen, hiába kérlelem a hitetlen, hiteltelen Istenem. Belefáradtam én is, te nem?

Istenemre, erre valamit inni kell. Hozzon már valaki sört, úgy egy rekesszel, vagy inkább pálinkát, jó magyarost, erjedt szilvát, mitől elakad a szavunk – jobb is, mert csak káromkodtunk volna. Minket a szabadság vett meg kilóra.

És elapad vérünk, kihal a fajunk… hát nem tudjátok, Magyarok, hogy egy család vagyunk? A határon innen, de inkább azon túl, talán még találkozunk.