Kedves exem!

Hát, ennyi volt a közös életünk. Tudom, hogy nem érted miért. Nem a Te hibád. It's not you, it's me. Az én hibám.

Hat évet töltöttünk együtt, Te és én. Emlékszem az első pillanatra, amikor megláttalak. Összepasszoltunk.A kerítőnő is azt mondta. Szóval hazahoztalak, be a családba és beléd szerettem. Első alkalommal el sem akartalak engedni. És ez sokáig így volt. Évekig működtünk együtt. Sok felejthetetlen pillanatot töltöttünk így el. Segítettél kiteljesedni, megtalálni magam. És én élveztem Veled lenni. Szerettelek.

Már nem szeretlek úgy, ahogy akkor. Régóta nem. Sokáig küzdöttem, nem adtam fel, ezt nem róhatod fel nekem. El kellett, hogy engedjelek. És tényleg nem a Te hibád, én változtam meg. Más dolgokat ismertem meg, másokba szerettem bele, és Te szépen, lassan megszűntél a támasz, az öröm forrása lenni, és csak egy kötelező púp voltál a hátamon, amivel nem foglalkoztam többet, mint amennyit muszáj volt. Így nem fejlődhetett a kapcsolatunk, és apránként kihűlt. A sarokba vágtalak. Tudom, hogy nehéz, de meg kell értened, hogy túl hosszú ideje nem működött már. Nem volt ez így jó neked sem, nekem sem. 

Tudod, egy ideje már nem is fájt. Amióta elhanyagoltalak, nem éreztem már semmit irántad. Azt hittem, hogy továbbléptem. De most, hogy elmentél... Nem sírok utánad, nem, nem. De fáj. El akartam búcsúzni tőled tisztességesen. Utoljára érezni azt, ami köztünk volt, de nem tettem meg. Féltem? Lehet. Lehet, hogy csak nem érdekelt. Hogy azt hittem, nem fogsz hiányozni. Hiszen csak a tested volt már itt egy ideje. Mégis fáj a tudat, hogy elmentél. Talán jobb is, hogy nem búcsúztam el. Azt hiszem, egy kicsit belehaltam volna.

Szóval majd másnak sikerülni fog veled, biztos vagyok benne. Mondom, nem a Te hibád. Az enyém. Nem én voltam számodra a megfelelő. De köszönöm, hogy mellettem voltál akkoriban. Köszönöm a támogatást. Sajnálom, hogy feladtam.

Remélem még később találkozunk. Évek múltán talán megpróbálhatjuk újra. Talán akkor sikerül. 

Ég veled, kedves, kedves Mr. Gordonka!