Megkaptam, hogy én mindig csak szörnyű dolgokról írok, és biztos nem történik velem semmi jó. Szóval igyekszem ezt cáfolni. Jöjjön valami vidám.

Egyébként az én kis elzárt magánéletem rendkívüli vidámságnak örvend, tele van mókával és kacagással, de egyrészt olyan szinten körüllengi a fekete humor pokolrajuttató, gonosz szelleme, hogy ezen mérték egész egyszerűen lincselésre buzdító mivoltából kifolyólag nem publikus, másrészt a vidám dolgok nem olyan mélyek, nem hatolnak úgy bele a lelkünkbe, mint egy terrortámadás. Ez persze lehet, hogy hiba, de akkor nem az én hibám, hanem az emberiségé. Felelősség átpasszolva.

Csak az lehet igazán vidám, aki teljes átérzéssel tud szomorú lenni.

Irigylem azokat az embereket, akik mindig mosolyognak, sokat nevetnek és csillog a szemük. Én nem vagyok ilyen. És ezzel nincs baj.

Irigylem azokat, akik el tudnak élni ebben az elcseszett világban konstans boldogan. Akik nem néznek híreket, mert az szomorú. Akiket nem érdekli a politika, mert az bosszantó (sőt, sokkal, de sokkal több annál). Akit nem érdekel a világ, mert úgysem tud mit tenni érte.

Hazudtam. Nem irigylem őket. Hoppá, ez már megint nem lesz vidám. *insert smth vidám here*

Felelősséggel tartozol a világért. Ugyan nem kérted, de mégis, mert ide születtél, és ezzel részese lettél az emberiségnek, ha akarod, ha nem, egyelőre nem lehet eldönteni, hogy ember vagy-e vagy apache helikopter. (De ne aggódj, el jön az az idő is). És ha van kollektív tudat - márpedig van - akkor van kollektív felelősség is. Igen, baromi pici vagy. Igen, baromi pici vagyok. A te életed vidám, az én életem vidám, de a kollektív emberiség-élet korántsem az.

Nem tudok mit tenni a terrorizmus áldozataiért. Hiába #prayforParis ésatöbbi. Nem tudok mit tenni Észak-Koreáért, Afganisztánért, Etiópiáért, Amerikáért. Az a helyzet, hogy még a saját országomért is igen csekély mértékben tudok bármit is tenni. De azt megteszem. Fizikailag és mentálisan, és, tudod neked igazán nem kell. Nem kell kiállni a világért. Miattam még magadárt sem kell kiállnod. És igen, őszintén azt akarom, hogy legyél vidám, de úgy legyél vidám, hogy tudd, hogy lehetsz szomorú.

Billen a mérleg. *Insert smth vidám here, again. Pls*

Az a helyzet, hogy a boldogság magánügy, a baj pedig mindenkié, mert csak így bírjuk el.

Közösség vagyunk, biblia nélkül is felebarátok, mindannyian emberek, akiknek meg kell különböztetni magukat quimby emberszerű-lényeitől. Az életet lehet túlélni, lehet megélni, de egyedül csak meghalni lehet, ha fizikailag nem is, de a világból kiszakadva ellebegni egy rózsaszín buborékban a halálig, átugorva minden lehetőséget, amit tehettünk volna, mindent érzést, amit érezhettünk volna egymásért. Örökké vidáman.

Én egyébként vidám vagyok. Szívből tudok nevetni. Nekem egyébként vidám barátaim vannak. És mi egy közösség vagyunk, ahol mindenki vidám, de ha valaki cipel valamit, azt együtt cipeljük. Mert van kollektív tudatunk - a barátság - és ez felelősséggel jár. Mert a biblia nélküli felebarátságnak megtaláltuk a másik felét, és nem tudok mit tenni értük sem, ha szomorúak. Hoppá, micsoda mondat ez! Feltűnt, ugye? Már hogyne tudnék?!

Persze, hogy tudok. Ez itt a lényeg.

*Vidám poszt vége, majd talán legközelebb.*