Elbújni a felhők közé, felmászni egy végtelen fára, hagyni, hogy a szél hozzon le. Részeg angyalok hangjával meghalni, a világon túl ellebegni, soha semmit nem kérdezni, bámulni a semmibe, szeretni a mindent, érezni a csendet, magadnak ásni ki sírnak a vermet. Arcod veri valami könnyű permet, szíved még ver, de már nem kell. Nem érezni, nem fázni, nem félni többé. Kikapcsolni a világot, lehunyni a szemed, mert túl sokat látott, de nem látott eleget. Bölcsen, szelíden, könny nélkül halni meg.

De felkelni, de lemászni, a földön újra megpróbálni, lelked újra összeszedni, nem szétesni, nem szétesni.

Még felállni, még kapaszkodni, elbotlani, kinevetni, érezni, hogy elkapnak. Tetszeni a tükörben magadnak. Várni, vágyni, elmélázni, az életet félbevágni, megkenni, és kiharapni, nutellás fogakkal kacagni. Szívből sírni, szétszakadni, rozsdás tűvel megfoltozni, rossz szívedet visszavarrni, magadat eloldozni, elrepülni a szellővel: könnyű pihe szép szeplőkkel, lepacsizni száz nagy ő-vel, életedben szereplőkkel, itthagyni a világodat, mert szűk szemed nem lát sokat, nem lát semmit, csak mit láttat, szíved kihagy, rohan lábad, elesel, de továbbhaladsz, kócos hajadban elakadsz, menekülsz, de fogságban vagy, szíved néhány ütemet kihagy. Kezedben van az életed, de nem tudod, hogyan ereszd szabadon. Nem nyílik a markod, nem engedsz, pedig tudod, hogy te vagy az erősebb önmagaddal szemben. Fejed lüktet, lelked szenved.

De felkelsz, felállsz, megpróbálod, szívedet most mélyre ásod, s rákotrod a földet. Már nem kell. S csendben van a tested, nem lüktet a vér, éppen ott vagy, ahol most szeretnél, és könnyű vagy és végtelen, szárnyak nélkül repülsz el, többé már nem létezel, és jó. Nem haltál meg, nem is élsz, csak épp kértél egy kis szünetet.

Állítsátok meg a Földet. Ki akarok szállni.

Kávészüneten vagyok. Majd jövök.